2014. február 28., péntek

Az én kokárdám

Tudom,hogy kicsit még korai, de én már március 15- re készülök.

Egy ideje már foglalkoztat a gondolat, hogy elkészítsem a saját kokárdámat. Úgy gondoltam, hogy rivoli lesz a belseje, a szélére pedig csiszolt gyöngyöket szeretnék. A befoglaláshoz 11-es delicát és 15- ös kását használtam, végül maradtam ennél a méretnél a széleken is. Amikor a terv megvolt, jött a neheze: innen-onnan összeszedni a megfelelő színű gyöngyöket- mert persze a webáruházak képein nem feltétlenül olyan egy-egy árnyalat, mint a valóságban.

Az első változat után még készült egy második és egy harmadik, de a negyedik a kedvencem, ennél maradok:



A hátoldalára két kis hurkot fűztem, ezekkel rögzíthető, biztosítótű segítségével. A családom és a barátaim ilyet viselnek majd az ünnepen.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése